„Felejthetetlen élmény! Határtalan gyermekszeretet,

nyitottság, jókedv, magas szintű szakmaiság!”

Antos Gyuláné, óvodavezető (Földes)

Debrecen

Kedves Látogató,

nagyon örülünk, hogy a debreceni Kíváncsi Katica mesezenekar honlapján köszönthetünk!

 

Mesezenekarunk képzett zenészekből és művészekből áll, akik  nagyon fontosnak tartják, hogy koncertjeiken minőségi dalok színvonalas előadásban szólaljanak meg.


Játékos, interaktív  mesekoncertjeinken saját zenék, megzenésített versek és népdalok csendülnek fel akusztikus hangszereken.


Többféle stílust felölelő zenei összeállításaik a lírai gyerekdaloktól kezdve, klasszikus és népzenei dallamokon át egészen a blues, a rock'n roll műfajáig színes és izgalmas zenei élményt nyújtanak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.


Legfontosabb célunk mégis az, hogy Gyerekekkel, Szülőkkel, Nagyszülőkkel együtt egy felejthetetlen előadás részesei legyünk, hogy együtt énekeljünk, játszunk, táncoljunk, nevessünk, hogy valóban EGYÜTT legyünk!

 

Szeretettel várunk Benneteket mesekoncertjeinkre!

 

         

A táncoló Hóember (Mikulás váró mesekoncert)

Kíváncsi Katica és Muzsikáló Barátai már nagyon várják a telet. Mikor leesik az első hó, rögtön nekilátnak, hogy hóembert építsenek. Nagy az öröm, mikor elkészül Hóha-Hó Benő, a hóember! Nem is sejtik, hogy milyen tréfás kedvű, vidám hóembert építettek, aki boldogan énekel és táncol a hóesésben Katicával és Barátaival, és akivel együtt várják majd a Mikulást is!

 

 

 

A Mikulás száncsengője

Kíváncsi Katica és Muzsikáló Barátai együtt várják a Mikulást a Gyerekekkel. De vajon hol késlekedik?

Mindenre fény derül, ha eljössz hangulatos mesekoncertünkre, ahol szebbnél szebb dalok hangzanak el sok közös énekléssel és játékkal!

 

 

 

A zengő Kisfenyő (Karácsonyi mesekoncert)

Kíváncsi Katica és Muzsikáló Barátai a téli erdőben barangolnak, amikor halkan a távolból különös éneket hallanak. De vajon ki énekel ilyen gyönyörűen, szívmelengetően a hideg télben, hóesésben? Gyere el varázslatos mesekoncertünkre és Te is meg tudod, sőt együtt énekelheted velünk gyönyörű karácsonyi dalainkat is!

 

 

 

Karácsonyi Angyalka levele

Csingiling… egy levél!… és még egy… és még egy! A feladó: Karácsonyi Angyalka.

Címzett: Kíváncsi Katica és Muzsikáló Barátai.

És hogy mit üzen a Karácsonyi Angyalka? Gyere el mesekoncertünkre és megtudod,

miközben sok-sok téli és karácsonyi dalt énekelhetsz velünk!

 

 

 

 

Állatok farsangja / Állatkerti mulatság

Kíváncsi Katica farsangra/jelmezbálba készülődik. Remek ötlete támad, mi lenne, ha valamilyen állatjelmezbe bújna! Na de melyik állatot válassza a sok közül?

Kemény dió! Törjük hát együtt a fejünket… no és persze énekeljünk, verseljünk közösen az állatokról!

 

 

 



Nyuszi, hopp! / Húsvéti mesekoncert

A húsvéti nyuszinál vendégség van, nem is akármilyen! A leányok a locsolkodókat várják, festik a  tojásokat, énekelnek… A locsolkodók pedig hamarosan meg is érkeznek! És hogy kik Ők? Gyere el vidám húsvéti mesekoncertünkre és megtudod!

 





Hópihe, Nyitnikék, Napsugár és Szőlőszem

Kíváncsi Katica és Muzsikáló Barátai kalandos útjuk során találkozik négy jó baráttal: Hópihével, aki a TÉL, Nyitnikékkel, aki a TAVASZ, Napsugárkával , aki a NYÁR  és Szőlőszemmel, aki az ŐSZ hírnöke.

Így aztán számos dalt és verset tanulnak meg újdonsült barátaiktól a színes és csodálatos évszakokról.

 

 

 

 

Terefere

Kíváncsi Katicának és Muzsikáló Barátainak felettébb jókedve van ma. Mindenki jobb lábbal kelt fel… Csupa móka és tréfa ez a nap! Többek között ellátogatunk egy cirkuszba, kimegyünk a játszótérre, papírsárkányt eregetünk és sok más izgalmas élményben lesz része mindenkinek, aki ellátogat erre a vidám koncertre.

 

JÁRVÁS KATALIN (színész, énekes, dalszerző, meseíró, társulatvezető)

Zongoraművész, - tanári diplomámat a szegedi Liszt Ferenc  Zeneművészeti Egyetemen szereztem. Színészként 2000-ben végeztem Londonban, a London Academy of  Drama stúdiójában. 2006-ban vers és prózamondó előadóművész vizsgát tettem Budapesten, a Magyar Művelődési Intézet szervezésében. 2000-2010 Színészként az Újhold Művészeti Társulat zenés irodalmi estjeinek állandó szereplője voltam, valamint a Szeleburdi meseszínházban és a Pesti Pódium kabaré előadásaiban játszottam, budapesti filmstúdiókban szinkronizáltam, magyar és külföldi reklámfilmekben szerepeltem. Jelenleg a debreceni Kodály Zoltán Szakközépiskola zongoratanára vagyok, mellette Önálló Zenés Irodalmi Estjeimmel járom az országot.

További információk rólam és előadásaimról: jarvaskatalin.hu

Demjén Gabriella

(ének, furulya)

Történelem-ének-francia szakos tanárként végeztem a nyíregyházi főiskolán. Gyermekkorom óta foglalkozom népzenével és néptánccal. Különböző könnyűzenei együttesekben énekeltem több mint 10 évig. Emellett fontosnak tartom a legkisebbek zenei nevelését, tartottam zenebölcsit, zeneovit. Jelenleg zenetanárként dolgozom a debreceni MEA Művészeti Iskolában.

Horváth Zsuzsa

(ének, népi hangszerek)

Ének-zene, népzene tanári szakot végeztem. A debreceni MEA Művészeti Iskolában tanítok citerát, népi furulyát, népi éneket. Régóta foglalkoztat a kisgyermekkori zenei nevelés, különösen, amióta saját gyermekeim vannak. Zeneóvodai foglalkozásokat tartok és Ringató foglalkozásokat a legkisebbeknek és szüleiknek. Fontos számomra a zene szeretetének továbbadása, az élő énekszó és hangszerjáték segítségével.

Molnár Dániel

(ének, harmonika, furulya, hangszerelés)

Bármilyen hangszer jöhet, csak billentyű legyen rajta. Már óvodás korom óta zenélek. Orgonaművész, -tanár diplomámat a kolozsvári zeneakadémián nyomták a kezembe. Jelenleg a debreceni MEA Művészeti Iskolában tanítok zongorát és orgonát.

Bereczki Csaba

(gitár, ukulele)

Klasszikus gitár tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán végeztem. 10 éve gitározom. Öt éve különböző formációkban és különböző stílusokban  szóló- és basszusgitárosként fordultam meg. A zenekarban gitáron, ukulelén és más pengetős hangszereken játszom.

Tisztelt Szervezők, Megrendelők!

 

Játékos, interaktív mesekoncertjeinket jó szívvel ajánljuk nagyszabású kültéri és beltéri rendezvényekre éppúgy,

mint óvodákba, céges ünnepségekre és családi összejövetelekre.

Előadásaink tiszteletdíja ezért változó, hiszen a „NAGY KATICA MESEKONCERT” mellett

kisebb formációkban is vállalunk fellépéseket.

 

Ha mesekoncertjeink felkeltették érdeklődését,

keressen bennünket bizalommal!


___________________________________________

Letölthető plakátok

 

 

 

_______________________________

Technikai igények

  • "Felejthetetlen élmény!

    Határtalan gyermekszeretet, nyitottság, jókedv, magas szintű szakmaiság!”

    Antos Gyuláné, óvodavezető (Földes) ...tovább

    "Őszinte szívvel szeretném kifejezni ismételten a hálámat - a magam és a gyermekeink, dolgozóink nevében - azért a felejthetetlen délelőttért, amit együtt tölthettünk a földesi óvodában a farsang hetében.

    Nagyon szerencsés ez a ZENEKARI ÖTÖS! Kíváncsi Katicában és mesezenekarában megtalálható a határtalan gyermekszeretet, a nyitottság, a jókedv, a muzikalitás, a magas szintű szakmaiság, a szakmai alázat.

    Olyan örömzenét játszottak, ami mindannyiunkra ráragadt. Nagyon jó érzékkel nyúltak az óvodáskorú gyermekeknek szóló dalokhoz, gyermekjátékokhoz, énekekhez, versekhez.

    A hangszerelés, a hangszerek kiválasztása, a hiteles előadásmód mind elősegítette azt az érzelmi- és esztétikai élménybefogadást, ami végbement a gyermekekben és a felnőttekben egyaránt. Jól éltek azzal a lehetőséggel is, hogy a gyermekeket bevonták a közös muzsikálásba, éneklésbe. Ezzel megadva azt a lehetőséget, hogy ne csak befogadói legyenek, hanem részesei is az előadásnak. A sok csillogó szempár, mosolygó arcocska, önfeledt, jókedvű tekintet, ami a képeken tükröződik, mind azt bizonyítja, hogy Kíváncsi Katica és mesezenekara „VALAMIT NAGYON TUD”!

    Én ehhez a „TUDOMÁNYHOZ”  kívánok nagyon sok erőt és kitartást:

    Antós Gyuláné óvodavezető (Földes)

  • "Igényes zenei világot felvonultató, minőségi gyermekzenekar.”

    Városi Művelődési Központ (Hajdúszoboszló) ...tovább

    "2017. február 26-án került megrendezésre családi farsangi programunk, amelyre először hívtuk meg Kíváncsi Katicát és mesezenekarát. Az Állatok farsangja címet viselő műsoruk minden résztvevő (nagyszülőtől egészen az unokáig) tetszését elnyerte. Az együttes tagjai valamennyien zenepedagógusok, amely számunkra már önmagában is garancia volt, de az előadás bennünket, szervezőket végképp meggyőzött, hogy igényes zenei világot felvonultató, minőségi gyermekzenekarral van dolgunk.

    A zenekari tagok nyitott személyiségének köszönhetően a gyerekek örömmel kapcsolódtak be a produkcióba, amely nagyon interaktív volt. Zenei palettájuk rendkívül színes. Jellemző, hogy egy dalon belül jelennek meg népzenei és könnyűzenei elemek. Az elhangzott dalok között nem csak saját szerzeményeket vonultatott fel a zenekar, hanem régi gyermekdalok is elhangzottak, amelyeket boldogan énekelt a felnőtt közönségünk is. Családoknak szóló, szerethető muzsikával töltötték meg a délutánt.

    Köszönettel:

    a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai, Hajdúszoboszló"

  • „Kiváló előadás részesei lehettünk.

    Minden kisgyermekes családnak csak ajánlani tudjuk!”

    Belvárosi Művelődési Központ (Debrecen) ...tovább

    Kíváncsi Katica és mesezenekara a „Mikulás száncsengője” c. előadással járt nálunk. Kiváló előadás részesei lehettünk! Minden kisgyermekes családnak csak ajánlani tudjuk! Ezúton is sok sikert kívánunk a zenekarnak:

    Belvárosi Művelődési Központ (Debrecen)

  • „Igényesen összeállított, színes műsort láthattunk. A több korosztályból jelen lévő gyerekek mindannyian aktív részesei lehettek az előadásnak.”

    Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Debrecen) ...tovább

    Kíváncsi Katica és mesezenekarának előadásában egy igényesen összeállított, színes műsort láthattunk, amelyben az ismert - így a gyerekekkel közösen énekelt - dalok mellett, saját szerzemények is elhangzottak. Az előadást változatossá tette a többféle hangszer megszólaltatása, és a gyerekek játékos megmozgatása, bevonása a mesekoncert cselekményébe. Mindez úgy szerkesztve, hogy a több korosztályból jelen lévő gyerekek mindannyian aktív részesei lehettek az előadásnak.

    Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Debrecen)

  • „Hangsúlyosan szeretném kiemelni a gyermekműsor ingergazdagságát, változatosságát, és kiemelkedő színvonalát! A gyermekek óriási tapssal és örömmámorral adtak jelet arról: számukra a nap fénypontja a Kíváncsi Katica Mesezenekar volt!”

    Miklós László egységvezető, Homokkerti Közösségi Ház ...tovább

    A Kíváncsi Katica Mesezenekarral a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában találkoztam szórakoztató gyermekműsor kapcsán. Az esemény a Mikulás várás terminusában valósult meg. A Mesezenekar ennek megfelelő programmal készült!

     

    Hangsúlyosan szeretném kiemelni a gyermekműsor ingergazdagságát, változatosságát, és kiemelkedő színvonalát! Szemet gyönyörködtető volt a Mesezenekar frontemberének, énekesének rezonanciája a gyermeki lélekre. Tapintható volt a professzionális gyermekekre hangolódás, és a velük való interaktív kommunikáció sikeressége!

     

    A Mesezenekar énekesnője őszinte és kreatív módon adott választ a felmerülő kérdésekre, rácsodálkozó kijelentésekre. Az énekesnő és a zenekar között is kiváló összhang volt megfigyelhető! A gyermekek óriási tapssal és örömmámorral adtak jelet arról: számukra a

    nap fénypontja a Kíváncsi Katica Mesezenekar volt! Felnőttként sem mondhatok mást! Igényes, szép előadást láthattunk a gyermekek és szüleik legnagyobb örömére!

    Miklós László, egységvezető Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház

Űrlap küldése...

A kiszolgáló hibát észlelt.

Az űrlap megérkezett.

Járvás Katalin

Tel: 20/662 56 53, társulatvezető

 

Demjén Gabriella

Tel: 30/225 13 85, szervezés

 

E-mail: katicamesezenekar@gmail.com

 

Kedves Látogató,

nagyon örülünk, hogy a debreceni Kíváncsi Katica

mesezenekar honlapján köszönthetünk!

 

Mesezenekarunk képzett zenészekből és művészekből áll, akik  nagyon fontosnak tartják, hogy koncertjeiken minőségi dalok színvonalas előadásban szólaljanak meg.


Játékos, interaktív  mesekoncertjeinken saját zenék, megzenésített versek és népdalok csendülnek fel akusztikus hangszereken.


Több féle stílust felölelő zenei összeállításaik a lírai gyerekdaloktól kezdve, klasszikus és népzenei dallamokon át egészen a blues, a rock'n roll műfajáig színes és izgalmas zenei élményt nyújtanak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.


Legfontosabb célunk mégis az, hogy Gyerekekkel, Szülőkkel, Nagyszülőkkel együtt egy felejthetetlen előadás részesei legyünk, hogy együtt énekeljünk, játszunk, táncoljunk, nevessünk, hogy valóban EGYÜTT legyünk!

 

Szeretettel várunk Benneteket mesekoncertjeinkre!